Tudatosítani akarom magamban a hétvégémet, hogy ezeket a pillanatokat elő lehessen venni újra, amikor ismét befordulás van, bár nyilván ezt mind ott és akkor kellett volna megtenni, de hát kezdő vagyok még ebben a tudatosjelenlét-tréningben. Vagy túlságosan lekötött, hogy ki tudja, hány év után először újra lábközépig érő, érintetlen hóban gázolok (vagy ez már a tudatosítás része?), miközben a vizsla őrülten száguldozik a faluszéli tó partján, a napkorong parányi, megpatinásodott pénzérme az égen, a villanyoszlopok vezetékei pedig elvesznek a tejfehér ködben, mintha csak felskiccelt díszletek között járnánk.
A köd az összekötő kapocs a hétvége két napja között, csak vasárnap délelőtt már sűrűn gomolygó párafelhőben ültem a nagyon szocreál termálfürdő kinti medencéjében. A behavazott fenyők között mínusz öt fok lehetett, de ez mit sem számított nyakig a vízben, ahonnan csak akkor másztam ki, ha le akartam hűlni vagy amikor el kellett érni a perem mellé helyezett korsó barnasört.
