(mindig akkor, ha határidő van)

A villamospótló buszon alig érthető, torz női géphang próbálja közölni a csattogásban, hogy a következő megálló a Honvéd-kórház, és mire felfogom, valójában mit mond, máris van egy sztoriötletem Tündérkórház címen.

(A poszt megírásának pillanatában egyelőre nincsen ilyen című történet, legalábbis a google szerint, szóval állatias, kegyetlen ügyvédeim serege innentől készenlétben áll.)

(ide kellene most egy hatásvadász cím és egy neonszínű borító bikinis, gépfegyveres nővel)

[Előszó Ron Perlman hangján] Az énblog-apokalipszis utáni világ kihalt és csendes. A túlélők többsége elszigetelt városkákban vegetál, mások jelszóval zárt bunkerekbe költöztek, és vannak, akik páncélozott járgányaikban járják a vadont, dacosan folytatva a munkát, mintha mit sem történt volna. A dübörgő monstrumok mögött felvert porfelhőben sovány alakok vánszorognak, nem élők és nem is halottak. Néha felbuknak, felkelnek, és csak mennek tovább, torz, megmagyarázhatatlan ösztöntől hajtva. Ők az igazán… [A sistergős VHS-szalagon hirtelen elcsúszik a hang és a szín, a videómagnó hörögve zabálni kezd.]

Miközben ez a blog egyelőre szintén csoszog tovább, valamerre, valamiért, egy múltkori hozzászólás apropóján kiteszek néhány linket (amit a maroknyi olvasóból mindenki ismer már), ahol ennél azért aktívabban is megnyilvánulok.

Twitter: 2009 óta létezik, sőt az oldalsávban is azóta van helye, szóval nem új. Hangulatjelentések meg játék(szöveg)írói megosztások, elsősorban angolul, 140 karakterben.

Instagram: nem vagyok nagy fotós – igen, ilyen egy igazi understatement –, viszont néha akkor is többet mond egy kép két oldalnyi szövegnél (de legalábbis sokkal kevesebbet kell gépelni hozzá). Kísérleteztem ilyen-olyan képfeltöltőkkel az elmúlt években, de valahogy egyik sem jött be, szóval megvártam, amíg végre igazán kommersz dologgá válik az instagram, és nem csak viaszkolt bajszú kaliforniai startuptulajdonosok teszik fel a szépiára szűrőzött képeket az organikus fair trade szójatejes dupla frapucchinójukról. Tükörben fotózott portré nincsen, vannak/lesznek helyette utazás közben lőtt képek, városlenyomatok, és persze macskák (egy kávésbögre azért becsúszott eddig, de esküszöm, nincsen benne szójatej).

És utoljára, de nem utolsósorban itt van ennek a blognak a komor ikertestvére, úgymond tumblr mikroblog úgymond gyorsan cserélődő tartalommal. Főleg nyomasztás, ködös őszi erdők, eső, Twin Peaks, némafilmek, popkultúra, fekete-fehér városok, és még egy kis eső. Ez is jó pár évvel ezelőtt indult azzal a nemes céllal, hogy ne erre a felületre hányjam a fekete epét, és ez a késztetés ugyan elmúlt (már legalább két éve színes képek is vannak az oldalon!), de a terápiás panaszfal-jelleg megmaradt, ezért vigyázat, bármennyire is nem fő profil már, de néha erősen jellemző a világ- és emberutálat.