2014. március 19., szerda

(automatic medical system engaged)



Így szerda késő délutánra valószínűleg kiütköztek rajtam a lassan két hete tartó alvásdeficit tünetei, legalábbis kissé gyanús, hogy az elmúlt másfél órában – a reggel óta betolt három kávé és plusz egy energiaital ellenére – ez az első olyan mondat, amit képes voltam befejezni. Halott tekintettel meredek a monitorra, a fejemben pedig – az odabent kóválygó két magányos gondolat főszereplésével – le lehetne forgatni egy komplett westernfilmes pisztolypárbajt, a színen végiggördülő ördögszekerekkel együtt.

Ennek okai vannak, például
- a macska
- a másik macska
- egyre korábban világosodik, ezért macskaszempontból a reggel hat óra az már vétkesen későn van a felkelésre, amire fel is hívják a figyelmet, és ez most már őszig így marad
- az egyik munka, ami egyre keményebb, mert hamarosan megjelenik a következő játékunk
- a másik munka, amit közben el kellett kezdenem, hogy emberi időn belül készen legyek vele

Mindezt olyan kis nehezítésekkel dobom fel, hogy néha reggel hétkor már a sziget felé ballagok futni, illetve továbbra sem vagyok hajlandó tizenegy előtt lefeküdni, mert akkor csokornyakkendős kispolgárrá változom ki nézi meg helyettem azt az egy nyamvadt sorozatepizódot, amire egyáltalán időm van.

Maradjanak velünk, jövő hónapban már tagolatlan makogássá silányult állapotjelentéssel térünk vissza.

4 megjegyzés:

gyerekember írta...

Pszt, a linkelt oldalon nemi hunglish talalhato:
"Rage system itt inkább extended/improved skill system"

;)

brainoiz írta...

kösz, a honlap tartalmával nem én foglalkozom, de szólok az illetékeseknek.

patricia írta...

Nem adhatnék kölcsön egy fogzó csecsemőt pár napra? Nektek már úgyis mindegy.

brainoiz írta...

"nektek már úgyis mindegy"

nem, nem, a Doom című klasszikus öldöklős játékban is okkal tesznek különbséget az "Ultra-violence" fokozat és a "Nightmare" között!