(mindenről az jut eszébe)

Ha az ember beszáll odafent a liftbe és megnyomja a “Földszint” feliratú gombot, majd hosszas ereszkedés után zöttyen egyet a fülke, és a kijelzőn a 11-es szám világít (az épületnek tíz emelete van), akkor valószínűleg arra tippel, hogy a kijelző rossz. Nekem is ez volt a második gondolatom, de előtte gyors egymásutánban a következő képek villantak fel előttem: feje tetejére állt világ, háborúskodó tetőkirályságok az örökös alkonyatban, egy antenna, ami az istenek gondolatait fogja, meg a lehetőség, hogy az ajtón kilépve része legyek egy kalandnak, ami csak rám vár.

Persze elég volt alig néhány másodpercet habozni, és máris a csak földszinti postaládák megszokott látványa fogadott az ajtón túl.

(kellett ez már nagyon)

Tavasz meg könyvfesztivál, több felvonásban (nem a tavasz, a fesztivál). Pénteken fordítói minőségben sörözés és szerepjátékos nosztalgiázás Hannuval, a finn scifi-szerzővel, szombaton olvasóként portyázás a Millenárison a szokásos mintákat követve (barátokkal összeakadni-szétválni-összeakadni-kávézni), zöld füvön fetrengés, fogadalmak ellenére könyvzsákmányolás – egy tiszteletpéldány, egy elcserélt, egy régóta keresett és egy közösen örökbe fogadott –, szombat este megint italozgatás, vasárnap brunch egy napfényes teraszon, még egy kis könyvezés, délutáni Füvészkert, a lucia mellett standoló zord portásnénikből sugárzó reiki-energia, ketrecbe zárt harapós ősnövény, pálmaház, virágzó fák.

(sláinte)

A Grabbers (magyarul Csáposok) nagyon kellemes ír horrorvígjáték, gyönyörűen fényképezve, a trükkök is rendben vannak, meg hát az ír szigetekkel engem amúgy is meg lehet venni kilóra. De különösen azt tetszett, hogy a vénségesen vén klisét (vérszívó, csápos parazitaszörny érkezik az űrből, majd pusztítani kezdi a helyi populációt) tényleg helyi viszonyokra ültették át, amivel sikerült szórakoztatóvá tenni - mivel a lény nem bírja az alkoholt, ezért minden ír tervszerűen még többet kezd inni, miközben azért egy éjszaka alatt megpróbálják kiiktatni a rémet, aztán persze bonyodalmak, miegymás.

Végig az járt a fejemben, ez mennyire működhetne magyar környezetben is (persze sohasem tolna bele pénzt, és ha mégis, valószínűleg kínos lenne a végeredmény), pedig az ivás adja magát, az otthon főzött szesz is, a magyar tájak is szépek, én például a Balatont javasoltam volna, de utána találkoztam Pikszi írókolleginával, aki pontosan ugyanezen a gondolatmeneten a gyógyvízig jutott el, ami valóban telitalálat, mondjuk adja magát a tagline is, a mélyből érkezik... de nem gyógyítani fog.

Az meg milyen stílusos gesztus, hogy a Beckett's-ben az ír nagykövetség vendégeiként ajándék Guinesst meg pub foodot kaptak a mozijegyesek.