2012. április 12., csütörtök

(tegnap volt a költészet napja)


Prózaolvasó vagyok elsősorban, a verseket ajándékba kapom attól, aki fontos nekem, és így ismertem meg a múltkor Nagy László műveit is; tudom, illett volna jóval régebben, de valamiért eddig elkerültük egymást. És akkor előkerült az a régi, vastag könyv, benne pedig a Vérugató tündér című vers, és micsoda két szó ez, már maga a cím is egy mesebeli vasládikó, ami egyszerre ébreszt ámulatot, kíváncsiságot és enyhe borzongást, hiszen első pillantásra látszik, mennyi ijesztő, mégis csodálatos történet lapulhat benne, a furcsa jelekkel televésett fedél alatt.

Mint pirkadatban őrült álom,
szél dobol gyulladt mellhártyádon.
Tüdődön láthatatlan térdek
rengetik bölcsőit a vésznek.
Favirág habzik s te letüntél,
világos vért ugat egy tündér.

(részlet)


És mennyi ilyen vers vár még felfedezésre, mennyi költő van még, akit meg kell találnom.

3 megjegyzés:

Vorg írta...

tudod, ilyenkor mindenki előveszi József Attilát. talán a Mama című versre még emlékszik is a nép. pedig valóban annyi de annyi remekmű lapul olvasatlanul. de ha már az olvasásnál tartunk, egyáltalán manapság mi az? szánalmasan áll az olvasás szénája.

Szabó Jenő írta...

Jaja. Bár sosem olvastak ennyien, mint most, de nem azt olvassák, amit én - kifinomult ízlésemmel - ajánlanék nekik. Még szerencse, különben ízlésem legfeljebb átlagos volna csupán. :)

tapsi írta...

Jenoe: :leborul: