2009. május 7., csütörtök

(fel tudná nekem szeletelni az elmúlt másfél hetet négy bekezdésre?)

Még múlt hét hétfő: rosseb barátommal meglátogatjuk a birminghami várostörténeti múzeumot, ami az emeleten képtárrá változik (odakint esik az eső, de ennek természetesen semmi köze a kultúra iránti éhségünkhöz). A látogatás egyben kísérletként is funkcionál, eredménye: meglett korunk ellenére a negyedik terem után bármikor hozzuk egy osztálykiránduló fiúcsapat ún. szellemességi szintjét, de közben remekül szórakozunk.

Már majdnem májusi hétköznap este: spontán italozunk a Gödör mellett a füvön Búvárzenekar vezényletével (aki megint váratlanul hív fel azzal, hogy figyelj, öreg, itt ülök egy üveg whiskyvel, nem jössz?) Egészen meglepő módon aznap éjjel Budapest egészen élhető városnak tűnik (ehhez ugyan nem árt a tömény alkohol sem), pedig tömve a tér másokkal, akik hozzánk hasonlóan többnyire isznak, viszont velünk ellentétben egyre többen lesznek.

Hétvégén négy óra alvás (és az azt megelőző nem kevés gin-tonik) után Egerbe megyünk, majd azon is túl, a völgyekbe, ahol a szerpentin végén egyszer csak kinő egy falu. Napközben velkámdrinkeket szorongatok és beszélgetek, este a Nagy Levinnek segítek megsütni a hekatombányi húst (egyik kezemben villa, a másikban sör, amiből néha a számba, néha a húsokra öntök). Egy ponton már mindenki kétszer evett, de még mindig rengeteg alapanyag van, másnapra mégis alig néhány csirkecomb marad. Rejtély.

Kedden bloggerek közé megyek, ami „betegség(ek) miatt” majdnem halasztódik, aztán mégsem, de azért megszületik a bloggerinfluenza szó és megalkotjuk a bloggermulatós műfaját is. isolde sálba burkolózva, rejtélyes mosollyal nézi a társaságot, és ha megszólal, azt is furcsa, halk hangon teszi (először azt állítja, beteg, de végül csak kiderül, hogy ez az isolde-változat még hangkalibrációra vár).

Ui: Ezen kívül sok más kellemes dolog is történt, de vigyáznom kell setét imidzsem romjaira (nem, semmilyen napfényben/fűben heverészésről nem tudok). Igaz, amióta a napokban személyes hősöm, Trent "NIN" Reznor, az önpusztítás és -marcangolás apostola (pain pigs could have been get down hurt lie on your knees) eljegyezte álmai nőjét és vidámakat twitterezik, csökkent a bűntudatom.



7 megjegyzés:

Cica írta...

Trent Reznor? Nem az a csavo, aki a gaybears.com szerkesztosegi tagja, es van vmi industrial egyuttese is asszem...

brainoiz írta...

Cica: segítek, várj. Hint: az egyik megoldás jó!

Cica írta...

Hmm... Pedig tokre biztos voltam benne, hogy egyuttese van...

brainoiz írta...

Át kell értékelnem az elmúlt 16 évemet.

rosseb írta...

a setet imidzs komar laszloja kezdesz lenni, baratom.

brainoiz írta...

rosseb: mondjuk ezzel már lehetne karriert csinálni...

MAC írta...

Ím elérkezett Brainoiz Negyedkora :)


MAC