2006. december 12., kedd

(Wien, Wien nur du allein)

Karácsony előtt Bécsbe utazni már-már közhelyszámba megy, másrészt nem véletlenül adja magát annyira. A hangulat különösen estefelé különleges, ami például minket a belváros kellős közepén, a Monarchia egykori palotái közé beszorított árusbódéknál talált. A fejünk fölött villanyégőkből fabrikált óriáscsillagok lógtak, az emberek karácsonyfadíszeket vettek, kalácsot meg forró puncsot, esetleg a hangulatot némileg sajátosan értelmezve káposztát ettek, mint mondjuk én.

Karácsonyi vásárból amúgy volt vagy öt, az elviselhetetlenül zsúfolttól kezdve (melyet bölcsen elkerültünk, csak a neogót városháza előtti feldíszített nem-karácsonyfákat néztük meg) a közepesen tolongóson át (ilyen a schönbrunni palota udvara) a kedélyesen elviselhetőig számos helyen lehetett válogatni, konzumálni, forralt bort szerezni, kézművesek árui között válogatni, ilyesmik.

Egyébként rá kellett jönnöm, hogy Schönbrunn vonalzóval húzott sétányai így télen minden funkciójukat elveszítik, hiszen milyen sövénylabirintus az, ahol át lehet látni a levelüket vesztett falakon? Itt még délután jártunk, sétáltunk, én nosztalgiáztam (kamaszkoromban sokat jártam itt, és körülbelül ezer bűnrossz, művészieskedő fényképet készítettem vizet prüszkölő gipszangyalkákról, biztosan mint goth in training). Messziről nézve a palota élénksárga falai gyönyörűséges kontrasztot képeztek a téli esőfelhők közeledő sötétkékjével. Bevallom, poshmodern darkíróság ide vagy oda, mégis D. volt az, akiben felmerült, tulajdonképpen milyen remek rémálom-alapanyag ez a téli park, ahol széles, néptelen kavicsos sétányokon menekülhetnénk valami elől, a vásár felől éppen átszűrődő gyermekkórus dalolását használva soundtracknek.

1 megjegyzés:

rosseb írta...

here's jhonny!